Nagyon kevés olyan szimbólumról tudunk, amely az írott források szerint a kezdetektől jelen van az európai civilizációban – a rózsa e kevesek egyike.
A rózsa az egyik legfontosabb virágszimbólum a nyugati világban. A tövisek óvta gyönyörű, illatos virág a szépséget, a szerelmet, a titoktartást, az életet, a vért, a halált és az újjászületést jelképezi. Az ókori görögök és rómaiak Aphroditének(Venusnak) szentelték, a szépséget és a szerelmet jelentette. Azt tartották róla, hogy Adonisz véréből fakadt.
Dionüszosz (Bacchus) rózsafüzéreket viselt, amelyek a hiedelem szerint hűtötték az agyat részegség esetén.
Harpokratészből úgy lett a hallgatás istene, hogy Erósz (Cupido) egy fehér rózsával rábírta a titoktartásra. Ez a szimbólum a kereszténység idején is megmaradt. A gyóntatószékeken gyakori faragott rózsa vagy a gyűléstermek stukkó rózsája arra figyelmeztet, hogy a beszélgetés “sub rosa” (a rózsa alatt , azaz titokban) folyik.
forrás: https://viragotegymosolyert.hu/rozsa-szimbolumrendszere/
Fehér rózsa az ártatlanság, tisztaság, titok, megérdemellek, nyugalom, barátság, igazság, erény, fiatal leány, lelki szerelem és alázatosság, a lélek mélyéről, tisztelet, báj, boldogság a szerelemben
Értékelések
Még nincsenek értékelések.